2. fejezet
1. Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt.
2. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.
3. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után.
4. [a]Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.
A második teremtéstörténet, a paradicsom
[4b] Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta,
5. még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje.
6. Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét.
7. Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé.
8. Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett.
9. És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.
10. Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt.
11. Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található.
12. Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is.
13. A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét.
14. A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.
15. Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.
16. Az Úristen parancsot adott az embernek: "A kert minden fájáról ehetsz.
17. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz."
18. Azután így szólt az Úristen: "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő."
19. Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik.
20. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.
21. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki.
22. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.
23. Az ember így szólt: "Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett."
24. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.
25. Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.
Magyarázatok
Ter 1,1 - Jel 22,21
ELőSZÓ
A Szentírás új fordítása először 1973-ban jelent meg, ezt több kiadás követte. A mai megváltozott körülmények között szükségesnek látszott, hogy ne csak egy kötetben kerüljön kiadásra, >>
Ter 1,1 - MTörv 34,12
BEVEZETÉS A TÖRVÉNY ÖT KÖNYVÉHEZ
A Szentírás a Törvény öt könyvével kezdődik. A hagyomány Mózes öt könyve néven is emlegeti, mivel részben őt tartották szerzőjének, >>
Ter 1,1 - Ter 2,4a
Ez az összefüggő rész a hatnapos teremtéstörténetet mondja el. Első teremtéstörténetnek is nevezhetjük, szemben a másodikkal, ami utána következik (2,4-25). >>
Ter 2,1 - Ter 2,3
A hétnapos keret semmit sem akar megállapítani a teremtés lefolyásának időtartamáról. Inkább az ember hétnapos munka- és életritmusát hagyja jóvá, aminek valószínűleg már előbb is megvolt a tapasztalati háttere. Ha a sugalmazott szerző a munka és pihenés viszonylatában Istent állítja példának, az csak annyit jelent,hogy valamilyen normát akar felállítani az ember számára. Amellett a leírás kultikus szempontokat is figyelembe vesz. A hetedik nap megszentelése külsőleg is jelezte a választott nép egybetartozását, és eszébe juttatta a gondviselő Istent, aki kezében tartja az egész világot. Kultikus emléket idéz az este és a reggel emlegetése, illetőleg az egyes napoknak az ilyen elhatárolása. A kultikus nap az estével kezdődött, akkor mutatták be az esti áldozatot az Egyiptomból való kivonulás emlékére (MTörv 16,6), míg a reggeli áldozat a Sínai hegyen való szövetségkötés emléke volt (Szám 28,6).
A szöveg különben Istenről emberi módon, antropomorfisztikusan beszél akkor is, amikor úgy tünteti fel, hogy a hetedik napon ő is megpihen. őbenne a teremtés örök szabad elhatározás, aminek kifelé megnyilvánult az időbeli hatása. Isten egyszerre az örök tett és az örök nyugalom. A világ teremtése és fenntartása nem jelent számára külön "munkát". A szöveg egyébként a teremtő aktust a héber "bara" szóval jelzi, s azt mindig csak Istenre vonatkoztatja. Tehát a semmiből való létrehozást érti rajta, nem a meglevő anyag formálását.
Ter 2,4b - Ter 2,25
Az ún. második teremtéstörténet csak megemlíti a föld és az ég teremtését, bővebben az emberrel foglalkozik. A száraz pusztaság közepette Isten külön gondoskodik az ember életkörülményeiről, öntözött kert formájában (pardes). Az ember maga összetett lény: a föld anyagából és az Isten által adott éltető elemből áll. A szerző a testet és a lelket közvetlenül Istennel hozza kapcsolatba, tehát az ember különleges teremtését hangsúlyozza, nem úgy, mint a növények és állatok esetében. De elsősorban mégsem a kettősséget hangoztatja, hanem azt emeli ki, hogy az ember több, mint a körülötte levő testi lények. Van benne valami magasabbrendű éltető elem, ami arra képesíti, hogy tudatos kapcsolata legyen Istennel.
Ter 2,7
Az ember (adam) a földből (adama) származik. Ez az általános megjelölés később (4,25; 5,3) az első ember neveként szerepel: Ádám.
Ter 2,9 - Ter 2,14
A Pison és Gichon ma már számunkra ismeretlen nevek. De a konkretizáló előadásmód nem jogosít fel arra, hogy a paradicsomkertet földrajzilag rögzítsük. Az Éden szó eredetileg szteppét jelentett. Különben is a Szentírás az emberi üdvtörténetről beszél, nem profán történetet ad elő. A képek itt is a vallási igazságot szemléltetik, nem pedig az első emberpár életmódját. Az "élet fája" azt jelenti, hogy Isten életre teremtette az embert, s megadott neki minden természetes és természetfölötti segítséget, hogy földi élete átmenjen az örök életbe. Ilyen értelemben az élet fája lehet a haláltól való mentesség jelképe. A "jó és a rossz tudásának fája" nem az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetése, hiszen az adva van az emberi öntudattal, hanem a bűn által megtapasztalt tudás, vagyis az Istennel szembehelyezkedő autonómia átélése.
Ter 2,16
A parancs utalás arra, hogy az ember már kezdetben kapott valamilyen kinyilatkoztatást. Az újszövetségi tanításból tudjuk, hogy a kegyelmi rendet is megkapta, tehát nemcsak természetes lelkiismerete szerint kellett az Istennel fennálló kapcsolatát alakítania. Az engedetlenség, a bűn mindannak elvesztését vonta maga után, amit az élet fája jelentett.
Ter 2,18 - Ter 2,24
A házasság Istentől alkotott intézmény, és a nő a férfinak egyenrangú társa. Az ember álma azt jelzi, hogy az asszony teremtése egyedül Isten titka, annak sincs emberi tanúja. A férfi oldalából való teremtés, mint kép, nagyon alkalmas az egyenrangúság, az összetartozás és a kölcsönös vonzás kifejezésére. Az asszony felismerésében benne van a házasság céljának felismerése is. A házasság a legszorosabb kapcsolat két személy között, és egyben az élet továbbadásának is helye. Ezért mondja a szöveg, hogy a kettő egy test lesz. A héber nyelvben az asszony szó az is = férfi szónak a nőnemű alakja: isa. A szójáték is a kölcsönös kapcsolatot jelzi.
Ter 2,25
A ruhátlanság itt azt jelenti, hogy az ember eredeti bűntelen állapotában mentes volt a rendetlen kívánságoktól. A kegyelem olyan benső harmóniát teremtett benne, hogy az ösztön nem került szembe a személyes elhatározással, tehát nem volt mit szégyellnie.